A pörkölt örök, és elpusztíthatatlan!

Egyszerű és rafinált receptek kezdőknek és haladóknak Dzsafi konyhájáról. A recepteket gyűjtögette, rendezgette, szerkesztgette, főzögette Lovranits Miklós.

MINDEN, AMI ZÖLDSÉG ÉS FRISS

*************


Avokádósaláta

 

Hozzávalók: 2 db avokádó, fél citrom leve, só, őrölt fekete bors, 5 gerezd fokhagyma, 25 dkg Feta sajt, 25 dkg koktélparadicsom, 4 evőkanál olívaolaj, 1 csokor friss zöldpetrezselyem

 

Elkészítés módja: az avokádókat óvatosan félbe vágjuk, magjukat kiemeljük. Megszabadítjuk rücskös, zöld héjától, és felkockázzuk. Meglocsoljuk a citromlével, hogy megőrizze szép zöld színét, sózzuk, borsozzuk. Fokhagymánkat összezúzzuk, sajtunkat és paradicsomjainkat kockázzuk, illetve negyedeljük. Nyakon öntjük az olívaolajjal, meghintjük a frissen aprított petrezselyemmel.

Szép üvegtálkában adjuk az asztalra, kínáljunk mellé pirítóst, illetve italként rajnai rizlinget. Sátoros ünnepkor száraz pezsgővel is kísérhetjük.



Burgonyás heringsaláta

 

Hozzávalók: 60 dkg pácolt hering, 30 dkg burgonya, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 dl étolaj, 1,5 dl tárkonyecet, 3 citrom leve, őrölt fehér bors, só, salátalevél, petrezselyemzöld

 

Elkészítés módja: a tisztított vöröshagymát egészben, sütőben megsütjük, kihűtjük. Elővarázsoljuk kedvenc keverőedényünket, belekockázzuk a hagymát, belekarikázzuk a közben megfőzött, tisztított burgonyát, és a kockázott, gerincétől megszabadított heringet. Meglocsoljuk az olajjal, a tárkonyecettel, a citromlével, sózzuk, borsozzuk, és lazán összekeverjük.

Tálaljuk előhűtött üvegtálon, salátalevélre halmozva, finomra vágott petrezselyemzölddel díszítve.

Harapjunk mellé friss pirítóst, és bontsunk fel egy üveg rajnai rizlinget is.


Burgonyasaláta párizsival

 

Hozzávalók: 50 dkg salátaburgonya, 25 dkg párizsi, 1 csomó hónapos retek, 15 dkg zöldborsó konzerv, 3 evőkanál majonéz, 3 evőkanál tejföl, 1 evőkanál mustár, őrölt fekete bors, só

 

Elkészítés módja: a kolompért hajában főzzük, enyhén sós vízben. Még langyosan megtisztítjuk, és felkarikázzuk. A retket és a párizsit felcsíkozzuk, borsónkat lecsepegtetjük. Kedvenc keverőtálunkban simára keverjük a mustárral a majonézt és a tejfölt. Sózzuk, borsozzuk és beleforgatjuk a zöldségeket és a párizsit.

Behűtve, üvegtálon adjuk fel az asztalra.


Caesar saláta szárnyasmájjal

 

Hozzávalók: 25 dkg szárnyasmáj, 2 evőkanál szójamártás, 2 szelet toastkenyér,  2 gerezd fokhagyma, 1 fej saláta, 2 paradicsom, fél kígyóuborka, 2 főtt tojás, 1 kis fej vöröshagyma, 3 evőkanál fehérborecet, 6 evőkanál olívaolaj, 1 kiskanál mustár, só, porcukor, reszelt sajt, olaj

 

Elkészítés módja: a májat felkockázzuk, tálba tesszük, a szójaszósszal leöntjük. Letakarjuk, és fél óráig hűtőben érleljük. Széles serpenyőnkben olajat hevítünk, rajta a felkockázott kenyeret a zúzott fokhagymával együtt megpirítjuk. Kiszedjük, és a visszamaradt zsiradékban a májat is megpirítjuk. A salátát apróra tépkedjük, a paradicsomot, az uborkát, és a főtt tojást karikákra vágjuk. Jön az öntet, a hagymát nagyon apróra vágjuk, és a fehérborecettel, valamint a mustárral összekeverjük. Sóval, borssal, porcukorral ízesítjük, és folyamatos keverés közben hozzáadjuk az olívát is.

Az előkészített hozzávalókat négy tányéron elosztjuk, rátesszük a májat, meglocsoljuk az öntettel, meghintjük a kenyérkockákkal, és a reszelt sajttal.

Nem kell hűteni, sőt az a legjobb, ha a máj még meleg rajta. Ugyanígy készül a csirkehúsos is, csak ott ugyanennyi mennyiségű, kis kockákra vágott csirkemellet használunk.


Currys gyöngyhagymasaláta

 

Hozzávalók: 30 dkg konzerv gyöngyhagyma, 2 db alma, 2 db újhagyma, 4 evőkanál majonéz, 4 evőkanál tejföl, őrölt fehér bors, currypor, só, 10%-os ételecet

 

Elkészítés módja: A gyöngyhagymát leszűrjük, félbevágjuk, az almát kockákra vágjuk, citromlével meglocsoljuk, nehogy megbarnuljon. Felkarikázzuk az újhagymát, és a többi hozzávalóval együtt salátástálba tesszük. Elkészítjük a dresszinget: a majonézt a tejföllel összekeverjük, a curryvel és a borssal fűszerezzük. Ráöntjük a hagymás almára, jól összekeverjük, ha kell utánsózzuk.

Felhasználásig lefedve hűtőben tároljuk.


Csekonics saláta

 

Hozzávalók: 2 dl majonéz, 0,5 dl tejszín, 1 mokkáskanál tárkonyos ételecet, tárkony, őrölt fehér bors, 1 mokkáskanál Worchester mártás, só, 2 paradicsom, fél fej saláta, 40 dkg főtt csirkemellfilé, 20 dkg apró főtt koktélrák

 

Elkészítés módja: elővesszük legszebb salátástálunkat, beleöntjük a majonézt, és összekeverjük a tejszínnel. A tárkonyecettel ízesítjük, a szárított tárkonylevéllel és a fehér borssal fűszerezzük, belekeverjük a Worchester mártást, és ha kell, utánasózunk. A paradicsomot felkockázzuk, a salátát falatnyi darabokra tépkedjük. A csirkemellfilét vékony csíkokra vágjuk, a kiolvasztott rákot lecsöpögtetjük. Az összes hozzávalót lazán a mártásba keverjük.

Előhűtve, üvegtálon adjuk fel az asztalra.


Csípős kínai kel saláta

 

Hozzávalók: 80 dkg kínai kel, só, 2 evőkanál porcukor, 2 evőkanál 10%-os ételecet, 1 kiskanál darált csípős paprika

 

Elkészítés módja: a kelt félbevágjuk, a levelek végét pedig levágjuk ott, ahol rostosabb a főér. Konyhakésszé tett zöldségünket megmossuk, lecsepegtetjük, azután ujjnyi széles csíkokra (magyarul laskára) vágjuk. Kedvenc salátástálunkban a sóval, a porcukorral, az ecettel és a csípős paprikával összekeverjük. Letakarva fél napra a hűtőszekrénybe tesszük, hogy kellemesen összeérjen. Ha arra járunk, forgassuk meg!

Előhűtött, üveg salátástálon adjuk fel az asztalra.


Csülöksaláta

 

Hozzávalók: 40 dkg kicsontozott, füstölt, főtt csülök, 1 kis fej vöröshagyma, 4 főtt tojás, 1 ecetes uborka, fél csokor petrezselyemzöld, tárkony, só, őrölt fekete bors, 1 kiskanál mustár, 4 evőkanál tárkonyos ételecet, 10 evőkanál olaj

 

Elkészítés módja: a hagymát, az ecetes uborkát, a petrezselymet finomra vágjuk. Elővesszük gyönyörű salátástálunkat, és mind beletesszük. A sót, a borsot, a mustárt és az ecetet kikeverjük, tárkonnyal ízesítjük, majd az olajat is beledolgozzuk. Az előzőekre öntjük, jól összekeverjük. Csülkünket kedves kis kockákra vágjuk, lazán a fűszeres salátaöntetbe forgatjuk, letakarjuk, és pár órára hűtőszekrénybe tesszük.

Tálaláskor a főtt tojásokat félkarikára vágjuk, tányérra rakjuk, a csülöksalátát ráhalmozzuk.

Kínáljunk mellé barna kenyeret, és világos sört.


Ecetes hagymasaláta

 

Hozzávalók: 8 fej vöröshagyma, 10%-os ételecet, só, porcukor, törött fekete bors, étolaj

 

Elkészítési mód: a vöröshagymát félfőre vágjuk, lesózzuk. Rövid ideig állni hagyjuk a sóban, hogy egy kicsit megpuhuljon.

Salátalevet készítünk: körülbelül 2 dl vízbe ízlés szerinti mennyiségben porcukrot és ecetet teszünk, borssal fűszerezzük, majd leöntjük vele a kissé kinyomkodott vöröshagymát. Hűtőszekrényben pár órát érleljük, majd meglocsoljuk kevés étolajjal.


Ezersziget öntet

 

Hozzávalók: 2 szál újhagyma, pár szem kapribogyó, 1 ecetes uborka, 5 evőkanál majonéz, 5 evőkanál tejföl, 3 evőkanál ketchup, 3 evőkanál főzőtejszín, őrölt fekete bors, só, citromlé, porcukor, őrölt piros paprika, 2 evőkanál fehérbor

 

Elkészítés módja: az újhagymát, a kaprit, és az ecetes uborkát apróra vágjuk. Keverőtálba tesszük, ráöntjük a majonézt, a tejfölt, és a fehérbort. Jól összekeverjük, a többi hozzávalóval fűszerezzük, még egyszer jól megkeverjük.

Felhasználásig hűtőben tartjuk.


Gundel saláta

 

Hozzávalók: 15 dkg apró csiperkegomba, 0,5 dl olívaolaj, 15 dkg zöldbab, 30 dkg paradicsom, 1 nagy húsos zöldpaprika, 10 dkg konzerv spárga, 1 fej saláta, 20 dkg kígyóuborka, fél csokor petrezselyemzöld, 10 dkg ketchup, 1 citrom leve, 0,5 dl ételecet, porcukor, só, őrölt fekete bors

 

Elkészítés módja: az összes zöldséget megtisztítjuk. A gombát vékony cikkekre vágjuk, az olíván puhára pároljuk, majd a tűzről lehúzzuk. A babot kétcentis darabokra vágjuk, és enyhén sós, pár csepp citromlével ízesített vízben puhára főzzük, leszűrjük, hűlni hagyjuk. A paradicsomot és a paprikát csíkokra vágjuk, a lecsöpögtetett spárgát feldaraboljuk. A salátát vékony csíkokra metéljük, a kígyóuborkát felszeleteljük. Előveszünk egy szép keverőtálat, beletesszük az olívás gombát, az ételecettel, a citrom levével, és egy kevés porcukorral ízesítjük, a felaprított petrezselyemmel fűszerezzük, a ketchupot hozzáadjuk. Sózzuk, borsozzuk, és az előkészített zöldségekkel lazán összeforgatjuk.



Hagymát hagymával saláta

 

Hozzávalók: 50 dkg vegyes hagyma (póré, lila, sonka, főző, új), 1 citrom, 1 kis fej saláta, pár kínai kellevél, só, őrölt fekete bors

Az öntethez: 1 kis csokor petrezselyemzöld, 1 kis csokor metélőhagyma, 2 evőkanál fehérborecet, 2 evőkanál balzsamecet, 1 kiskanál porcukor, 1 kiskanál dijoni mustár, őrölt fekete bors, 8 evőkanál tökmagolaj (ha nincs, megteszi az olíva is)

 

Elkészítés módja: megtisztítjuk hagymáinkat, vékonyan felkarikázzuk, és egy keverőtálba tesszük. Lesózzuk, és nyakon öntjük a citrom levével, laza csuklóval összekeverjük, lefedjük, és fél órát békén hagyjuk.

A salátát és a kínai kelt megmossuk, leszárítjuk. A kelt vékonyan felcsíkozzuk, a salátát falatnyi darabokra tépkedjük. Elővesszük gyönyörű üveg salátástálunkat, összekeverjük benne a kelt és a salátát, majd a tetejére szórjuk az előzőleg leszűrt hagymát. A páclevet ne öntsük el, hamarosan kelleni fog!

Elkészítjük az öntetet, a metélőhagymát finomra vágjuk, a petrezselymet is, de ebből hagyjunk meg pár levélkét a díszítéshez. A hagyma páclevéhez adjuk a létféle ecetet (na ugye), bele a porcukor, bors, mustár és az olaj, valamint a petrezselyem. Szépen összedolgozzuk, bársonyosra-illatosra.

Tálaláskor a salátát leöntjük a páccal, meghintjük a metélővel, és az okosan félretett petrezselyemlevélkékkel.

Adjuk kocsonyához, hideg sültekhez, hideg szárnyasmájhoz (pl.: kacsamáj hidegen, saját zsírjában, puha kenyérrel és ezzel a jóképű salátával valami isteni, főleg ha egy kis vörös is kerül mellé..)


Káposztasaláta baconchipssel

 

Hozzávalók: 60 dkg tisztított fehér káposzta, 1 közepes fej vöröshagyma, 15 dkg szeletelt bacon, 4 evőkanál fehérborecet, 2 evőkanál olívaolaj, kakukkfű, őrölt kömény, őrölt fehér bors, porcukor, só

 

Elkészítés módja: a káposztát szép, vékony csíkokra gyaluljuk, a hagymát finomra vágjuk, a szalonnát laskára daraboljuk. Kerítünk egy testhezálló lábost, beleöntünk 2 liter vizet, sózzuk és felforraljuk. Ha már lobogva forr, beleszórjuk a káposztát, pár percig főzzük, majd leszűrjük és bő hideg vízzel leöblítjük lecsepegtetjük. Azonmód csinos salátástálunkba szedjük, és egy kicsit békén hagyjuk.

Legyártjuk az öntetet, mégpedig az alábbiak szerint: elkeverjük a borecetben a porcukrot, az őrölt köményt, sózzuk, borsozzuk, beledolgozzuk az olajat, végül a finomra vágott hagymát. Egy kicsit hagyjuk állni, majd lazán keverjük össze a káposztával.

Végezetül kedvenc teflonunkban mindenféle zsiradék hozzáadása nélkül pirítsuk meg a szalonnacsíkokat, halmozzuk a káposztasaláta tetejére, locsoljuk rá a szalonnazsírt, hintsük meg a kakukkfűvel, és azonnal tálaljuk.

Nagyon jó hajában főtt krumplival, de főtt-füstölt csülök mellé is kiváló.

 

 Kapros káposztasaláta


 

Hozzávalók: 1 kis fej káposzta, 2 csokor friss kapor, 1 dl majonéz, 2 dl tejföl, ecetes salátaöntet

 

Elkészítés módja: a káposztát kitorzsázzuk, legyaluljuk, majd az ecetes salátaöntettel nyakon öntjük, lefedjük, és elküldjük aludni a hűtőbe. Másnap reggel frissen, fitten, kipihenten elővesszük a salátát, a fele levét leöntjük, és összekeverjük a finomra vágott kaporral. A majonézt szintén összekeverjük a tejföllel, a salátára öntjük, összeforgatjuk, lefedjük, és ebédig a hűtőben érleljük.

Tálalás előtt még egyszer átkeverjük, és előhűtött üvegtálkákban adjuk az asztalra.



Károlyi saláta

 

Hozzávalók: 2 zöldpaprika, 2 főtt burgonya, 1 nagy kovászos uborka, 3 paradicsom, 1 fejes saláta, 2 főtt tojás, 1 csokor zöldpetrezselyem, 1 kiskanál ketchup, 4 dl tartármártás, só

 

Elkészítés módja: a zöldpaprikát kicsumázzuk, kockákra vágjuk, és besózva 25 percig pihentetjük. Ez alatt sem tétlenkedünk, hanem a hajában főtt burgonyát meghámozzuk, és a kovászos uborkával, valamint a paradicsommal egyetemben felkockázzuk. A fejes salátát csíkokra vágjuk, akárcsak a főtt tojást. Elővesszük kedvenc salátástálunkat, benne a ketchupot a tartárral összekeverjük, a felaprított petrezselyemmel ízesítjük, majd a többi alkotórészt lazán belekeverjük.



Konyhafőnök salátája

 

Hozzávalók: 1 fej saláta, 2 sárgarépa, 1 kisebb kígyóuborka, 20 dkg trappista sajt, 20 dkg gépsonka

 

Elkészítés módja: a salátát leveleire szedjük, megmossuk, leszárogatjuk, apróra tépkedjük. A többi hozzávalót julienne-re vágjuk, a salátalevéllel lazán összekeverjük.

Ezersziget öntettel meglocsolva, hűtve tálaljuk.



Marinírozott paprika

 

Hozzávalók: 4 sárga és 4 piros színű paprika, 4 kis fej vöröshagyma, olívaolaj, 10%-os ételecet, porcukor, majoránna, kakukkfű, őrölt fekete bors, só

 

Elkészítés módja: paprikáinkat kicsumázzuk, laskára daraboljuk. Kedves kis hagymáinkat vékonyan felkarikázzuk, fogunk egy szép salátástálat, és az egészet beleszórjuk. Lazán összekeverjük, sózzuk, borsozzuk, majoránnázzuk, kakukkfüvezzük, megint csak összekeverjük, és egy óráig békén hagyjuk. Ezek után meghintjük porcukorral és ecettel, oly módon, hogy kellemesen savanykás legyen. Ha eltaláltuk az ízét, permetezzük meg olívával, még egyszer forgassuk meg, majd találjunk valami egyórás elfoglaltságot magunknak. Időnk múltával forraljunk vizet, ha már lobog annyit öntsünk rá, hogy éppen ellepje. Várjuk meg, míg kihűl, fedjük le (vagy tegyük befőttesüvegekbe) és zárjuk el a hűtőbe két napra.

Savanyúságnak és salátának is módfelett finom.


Neveletlen hercegnő salátája

 

Hozzávalók: 3 db csirkemellfilé, 1 felezett őszibarack konzerv, 15 szem fekete olívabogyó, 12 db koktélparadicsom, 1 fej saláta, 1 csokor metélőhagyma, 1,5 dl száraz fehérbor, 10 evőkanál olívaolaj, 1 citrom leve, bazsalikom, szárnyas fűszersó, őrölt fehér bors, só, olaj

 

Elkészítés módja: keresünk egy kedves fedeles serpenyőt, melleinket bedörzsöljük a fűszersóval, olajat hevítünk, és mindkét oldalát megkapatjuk. Ezek után aláöntjük a bort, lefedjük, és közepes tűzön negyedóra alatt megsütjük. Kiemeljük a levéből, kihűtjük, és elegáns, karcsú csíkokra vágjuk.

Salátánkat összetépjük, legszebb üveg salátástálunkba hajítjuk. Paradicsomainkat félbe, a lecsepegtetett őszibarackot pedig szilfid gerezdekre vágjuk. Fogjuk a leszűrt olívát, és az előbbi összetevőkkel, valamint a  csirkével egyetemben tetszetősen a salátaágyra rendezzük.

Már csak az öntet van hátra: kifacsarjuk a citromot, a kinyert lében eldolgozzuk az olívaolajat, bazsalikommal, borssal, sóval fűszerezzük, és lelocsoljuk vele a salátát. Meghintjük a finomra vágott metélőhagymával, és már tálaljuk is.


Olívás karfiolsaláta

 

Hozzávalók: 25 dkg karfiol, 20 dkg csiperkegomba, 3 kemény paradicsom, pár szem olívabogyó, 5 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál ecet, 1 citrom leve, 1 csokor petrezselyemzöld, őrölt fehér bors, só

 

Elkészítés módja: a karfiolt rózsáira szedjük, gőzben megpároljuk. A felszeletelt gombát citromos vízzel leforrázzuk. Amíg hűlnek, addig a paradicsomot cikkekre vágjuk, az olívabogyókat elfelezzük. Salátástálba öntjük a hozzávalókat, majd elkészítjük az öntetet. Az olívaolajat összekeverjük az ecettel, és a maradék citromlével. Az apróra vágott petrezselyemmel, sóval és a borssal fűszerezzük, majd a salátára öntjük. Laza csuklóval átforgatjuk, tálalásig hűtőben tartjuk.


Paradicsomos jégsaláta

 

Hozzávalók: 1 közepes fej jégsaláta, 4 db kemény paradicsom, só, őrölt fekete bors, 2 evőkanál 10%-os ételecet, 6 evőkanál olaj

 

Elkészítés módja: A jégsalátát leveleire bontjuk, megmossuk, leszárogatjuk, falatnyi darabokra tépkedjük, és salátástálba tesszük. Hozzáadjuk a cikkekre vágott paradicsomot. A dresszinghez a sót és a borsot egy nagyobb pohárba tesszük, ráöntjük az ecetet, addig keverjük, amíg a só fel nem oldódik benne, majd kanalanként, kevergetés közben hozzáadjuk az olajat is. A salátára öntjük, összeforgatjuk.



Paradicsomos kukoricasaláta

 

Hozzávalók: 50 dkg konzerv csemegekukorica, 3 szép, nagy paradicsom, 1 dl tejföl, 2 dl natúr joghurt, 2 evőkanál olaj, 1 duci gerezd fokhagyma, petrezselyemzöld, citromlé, só, őrölt fehér bors

 

Elkészítés módja: keresünk egy testhezálló salátástálat, a paradicsomot tetszetős kis kockákra vágjuk, és a tálba zúdítjuk. Szorgosan felbontjuk a konzerveket, lecsöpögtetjük, és ráöntjük a paradicsomra. Egy másik kis tálkában elkészítjük az öntetet, vagyis összekeverjük a tejfölt az olajjal, és a joghurttal, a citromlével ízesítjük, a zúzott fokhagymával, és a finomra vágott petrezselyemmel, valamint a sóval és a borssal fűszerezzük. Szép simára keverjük, nyakon öntjük vele a salátát, és laza csuklóval összeforgatjuk

Tehetünk még bele kockázott sajtot, sonkát, főtt tojást, miegymást…



Paradicsomsaláta

 

Hozzávalók: 0,5 kg paradicsom, 2 dkg porcukor, őrölt fehér bors, só, 10%-os ételecet, 1 kávéskanál étolaj, metélőhagyma, 2 kis fej finomra vágott lilahagyma, 1 kis csomó finomra vágott petrezselyemzöld, kb. 2 dl víz

 

Elkészítés módja: a szép, kemény paradicsomokat szűrőkanálba téve egy pillanatra forrásban levő vízbe mártjuk, és lehéjazzuk. Egyenletes, nem túl vékony karikákra vágjuk, és sorba rakjuk, hogy ne törjön össze. Sózzuk, borsozzuk. A metélőhagymát finomra vágjuk, és a lilahagymával, valamint a petrezselyemmel együtt rászórjuk a paradicsomkarikákra. Ráöntjük az elkészített cukros, ecetes salátaöntetet. Az elkészítésénél gondoljunk arra, hogy a paradicsomra öntve jelentősen gyengül az íze, így tehát erősebbre kell készíteni. Hűtőszekrényben érleljük pár órán át.

Mindig jól lehűtve, tetejére étolajat csepegtetve adjuk fel az asztalra.



Sonkás póréhagyma saláta

 

Hozzávalók: 30 dkg póréhagyma, 30 dkg gépsonka, szezámmag, őrölt fehér bors, 2 evőkanál szójaszósz, fél citrom leve, 1 evőkanál mustár, só, 1 fej lilahagyma

 

Elkészítés módja: megkeressük szép üveg salátástálunkat, a póréhagymát szépen, vékonyan felkarikázzuk, a sonkát csíkokra metéljük, belehalmozzuk, laza csuklóval összekeverjük.

A lilahagymát finomra kockázzuk, egy alkalmas kis keverőtálban a dresszing többi alkotóelemével elvegyítjük, és összeforgatjuk a salátaalappal.

 

 Sonkasalátával töltött paradicsom


 

Hozzávalók: 8 db közepes paradicsom, 30 dkg gépsonka, 1 nagyobbacska főtt burgonya, 1 szép, nagy alma, 2-3 db ecetes uborka, 2 főtt tojás, 2 dl majonéz, mustár, porcukor, őrölt fekete bors, só, fél citrom leve, 1 evőkanál finomra vágott petrezselyemzöld, néhány salátalevél

 

Elkészítés módja: a paradicsomok tetejéből egy ujjnyi szeletet levágunk, ez lesz a kalapjuk. Belsejüket kivájjuk, jóízűen megesszük. Az üreges paradicsomok belsejét sózzuk, borsozzuk, töltésig behűtjük. A sonkát, a főtt tojást, a főtt burgonyát, az almát, az uborkát és a salátát gyufaszálnyi csíkokra vágjuk. Kedvenc keverőtálunkban a majonézt a mustárral, meg a porcukorral ízesítjük, sózzuk, borsozzuk, beleszűrjük a citromlevet, meghintjük a petrezselyemmel, és jól összekeverjük. Ezután lazán beleforgatjuk a felcsíkozott hozzávalókat, majd megtöltjük vele a paradicsomokat. A maradékot a kínálótálon egyenletesen elsimítjuk, ráültetjük a paradicsomokat, kalapjukat hetykén a fejükre csapjuk, egy kicsit hűtjük, és már tálalhatjuk is.



Tésztasaláta fetával

 

Hozzávalók: 50 dkg háromszínű csavart tészta, 3 kemény paradicsom, 2 piros húsú paprika, 25 dkg marinált (páclében kapható) feta sajt, 2 kicsi, zsenge cukkini, őrölt fekete bors, só, olívaolaj

 

Elkészítés módja: a paradicsomot, és a paprikát akkora kockákra vágjuk, mint a sajt. Salátástálba tesszük, rászórjuk a sajtot, ráöntjük a páclevet, sózzuk, borsozzuk, és egy órán át békén hagyjuk. Ha már ennénk belőle, a tésztát hagyományos módon kifőzzük, leszűrjük, leöblítjük. Amíg hűl, a cukkinit felkockázzuk, kedvenc serpenyőnkben olajat forrósítunk, benne a zöldséget megpirítjuk. Lecsepegtetjük, és a tésztával együtt lazán összeforgatjuk a sajtos-paradicsomos raguval.

Könnyű fehérborral, vagy egy szép, gyümölcsös rozéval tálaljuk.


Tzaziki

 

Hozzávalók: 1,5 kg kígyóuborka, 5 dl tejföl, 4 dl joghurt, 0,5 dl olívaolaj, 0,5 dl fokhagymás ecet, 1 fej fokhagyma, őrölt fehér bors

 

Elkészítés módja: a kígyóuborkát héjastól lereszeljük, kissé besózzuk, és állni hagyjuk.  Elővesszük kedvenc salátástálunkat, benne a tejfölt és a joghurtot összekeverjük, majd az ecetet és az olajat beledolgozzuk. Enyhén megsózzuk, őrölt fehér borssal és zúzott fokhagymával fűszerezzük, végül a kinyomkodott uborkát belekeverjük, és legalább 4 órára behűtjük.

 

 







 

 

 

 

 

 

                                                                                                                    



 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 8
Heti: 18
Havi: 70
Össz.: 254 972

Látogatottság növelés
Oldal: saláták és öntetek
A pörkölt örök, és elpusztíthatatlan! - © 2008 - 2024 - miksa.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »