PAZAR ÉTELEK EGYSZERŰEN
***********
Aszalt szilvás húsos káposzta
Hozzávalók: 40 dkg oldalas, 50 dkg csülökhús, 1 kg savanyú káposzta, 1 nagy fej vöröshagyma, jó maréknyi aszalt szilva, 3 babérlevél, pár szem egész bors, zsír, tejföl
Elkészítés módja: kockázzuk fel a csülökhúst, az oldalast pedig a szokott módon szeljük fel. Ha nagyon savanyú a káposzta, akkor mossuk át, ha nem, akkor hagyjuk békén. Vegyük elő azt a szép piros bonyhádit, olvasszunk benne jó evőkanálnyi sertészsírt, és forgassuk át rajta a húsokat.
Ezután adjuk hozzá a káposztát, az apróra vágott vöröshagymát és a leöblített magozott aszalt szilvát. Erős karunk és egy jóképű fakanál segítségével keverjük össze, és annyi vízzel öntsük fel, hogy ellepje. Sózzuk, hintsük meg a szemes borssal, tegyük bele a babért. Fedjük le, és közepes lángon főzzük készre.
Tálaljuk tejföllel meglocsolva, friss toronyi kenyérrel körítve, és ne felejtsünk el felbontani mellé egy szép rajnai rizlinget sem.
Babos káposzta csülökkel
Hozzávalók: 80 dkg savanyú káposzta, 30 dkg tarkabab, 1 füstölt csülök, olaj, 3 evőkanál liszt, őrölt piros paprika, 1 fej vöröshagyma, 3 dl paradicsomlé, só
Elkészítés módja: a csülköt feldaraboljuk, és kedvenc piros fazekunkban, mintegy 2 liter vízben feltesszük főni. Lefedve, gyöngyözve forraljuk. Ha a hús félig megpuhult, hozzátesszük a káposztát, és tovább főzzük. Közben, egy másik edényben az előző este beáztatott, leszűrt babot is puhára főzzük. Ha a hús, és a káposzta is megpuhult, hozzáadjuk a babot. Rövid lére főzzük. Az olajat felhevítjük, zsemleszínűre pirítjuk benne a lisztet, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, keverés közben hozzátesszük a piros paprikát, és felöntjük a paradicsomlével. Elkeverjük, felforraljuk, és besűrítjük vele a babos káposztát. Összeforraljuk, ha kell utánasózzuk.
Tálaljuk friss, puha kenyérrel, valamint jól behűtött minőségi világos sörrel.
Baconba göngyölt csirkemell
Hozzávalók: 1 kg filézett csirkemell, 25 dkg szeletelt baconszalonna, 1 kg burgonya, 5 dl tejföl, 5 dkg vaj, 3 gerezd fokhagyma, 1 csokor metélőhagyma, őrölt fekete bors, só
Elkészítés módja: filénket feldaraboljuk, sózzuk, borsozzuk, a baconszalonnába göngyöljük. Keresünk egy jóképű tepsit, a vajat belemorzsoljuk, belekarikázzuk a tisztított burgonyát, gyengédem meghintjük a sóval, és ráfektetjük a bebagyulált csirkemellfiléket. Meghintjük egy kis borssal, és 180 fokon, bő háromnegyed óra alatt készre sütjük. Amíg sül, elkészítjük a mártogatóst. A tejfölt kedvenc keverőtálunkba öntjük, sózzuk, borsozzuk, a finomra vágott snidlinggel és a zúzott fokhagymával fűszerezzük.
Tálaláskor a velesült burgonyával együtt tányérra halmozzuk, a mártogatóst mártásoscsészében kínáljuk mellé. Ne feledkezzünk meg egy szép soproni cuvée-ről sem.
Chili con carne
Hozzávalók: 60 dkg marhalábszár, 3 konzerv vörös vesebab, 1 konzerv morzsolt csemegekukorica, 1 hámozott paradicsomkonzerv, 2 nagy fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 csípős zöldpaprika, chili fűszerkeverék, bors, só, olaj
Elkészítés módja: hagymánkat finomra vágjuk, a fokhagymát lezúzzuk, a zöldpaprikát felaprózzuk. Lábszárunkat felkockázzuk, keresünk egy kedves lábast, benne olajat hevítünk, s a hagymát megdinszteljük rajta. Rádobjuk a húst, és erős tűzön fehéredésig pirítjuk. Felturbózzuk az áttört fokhagymával, az erős paprikával, sózzuk, borsozzuk, a chilivel meghintjük, lefedjük, és közepes tűzön puhára pároljuk.
A konzervparadicsomot felcsíkozzuk, babjainkat felbontjuk, kettőt leszűrünk, egyet levében hagyunk, és a húsra borítjuk mindkét hozzávalót. Okosan, ügyesen összekeverjük, félig lefedve összepároljuk. Ha ezzel megvagyunk, hozzáadjuk a kukoricát, még egy rövid melegítés, és már mehet is az asztalra.
Adjunk hozzá friss házikenyeret, valamint egy jóképű cabernet sauvignont (ha egy kevés kerül belőle a chilibe is, az csak jót tesz vele).
Csülök pékné módra
Hozzávalók: 1 nagy hátsó, vagy 2 mellső csülök, 1,5 kg burgonya, 4 nagy fej vöröshagyma, 2 babérlevél, 4 gerezd fokhagyma, só, pár szem egész fekete bors, őrölt fekete bors, őrölt piros paprika, majoránna, 1 csokor petrezselyemzöld, 1,5 dl olaj
Elkészítés módja: csülkünket jól megmossuk, előveszünk egy emberes fazekat, belerejtjük, vízbe fullasztjuk. Sózzuk, az egész borssal, egy félbevágott hagymával, a babérlevéllel, no meg a fokhagymával fűszerezzük. Nagy lángon felforraljuk, majd fedő alatt, kis lángon puhára főzzük. Ha ezzel készen vagyunk, akkor levéből kiemeljük, és egy szép nagy tepsibe fektetjük. A burgonyát és a többi hagymát megtisztítjuk, cikkekre vágjuk, keverőtálba tesszük. Sózzuk, borsozzuk, a piros paprikával, a majoránnával, és a finomra vágott petrezselyemzölddel meghintjük, az olajjal leöntjük, és lazán összekeverjük. A csülök köré halmozzuk, 180 fokos sütőben készre sütjük. Akkor jó, ha a hús megpirul, és a burgonyával meg a hagymával egyszerre puhul meg teljesen. Természetesen sütés közben gyakorta forgatjuk, kevergetjük.
Tálaláskor a húst kicsontozzuk, felszeleteljük, a vele sült köretet köréje halmozzuk.
Nagy korsó hideg sör, és házi savanyúság jár mellé.
Disznótoros paprikás
Hozzávalók: 40 dkg kicsontozott sertéstarja, 20 dkg dagadó, 15 dkg tüdő, 15 dkg szív, 25 dkg máj, 60 kg burgonya, 2 dl tejföl, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 csípős csöves paprika, 3 zöldpaprika, 2 paradicsom, őrölt piros paprika, só, olaj
Elkészítés módja: nagy levegőt veszünk, és alámerülünk a húsokba. A tarját és a dagadót kockákra, a tüdőt és a szívet csíkokra vágjuk. Előveszünk egy jóképű lábast, olajat hevítünk benne, megfonnyasztjuk benne a finomra vágott vöröshagymát, meghintjük pirospaprikával, és azonnal felengedjük 1 dl vízzel. Belevetjük az összes húst, és zsírjára pirítjuk. Ha ez megtörtént, felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje a matériát, beletesszük a csípős csöves paprikát, a felkarikázott, kicsumázott zöldpaprikát, és a hámozott, cikkekre vágott paradicsomot. Megsózzuk, és fedő alatt majdnem puhára főzzük. Ezek után hozzáadjuk a csíkokra vágott májat, a felkockázott burgonyát, és készre főzzük. Megtöröljük izzadó homlokunkat, paprikásunkat megtejfölözzük, és egy szép cseréptálban feladjuk az asztalra.
Kínáljunk mellé friss, puha kenyeret, és egy szép kékfrankost.
Francia rakott krumpli (gratin dauphinois)
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 5 dkg vaj, 2 dl főzőtejszín, 2 dl tej, 20 dkg érett, reszelni való sajt, 1 gerezd fokhagyma, só, őrölt fekete bors, reszelt szerecsendió
Elkészítés módja: A megtisztított burgonyát enyhén sós vízben félpuhára főzzük. Ha kihűlt, 3-4 mm vastagon felszeleteljük. Kedvenc tűzálló tálunkat kivajazzuk, és benne a burgonyát a tetőfedéshez hasonlóan lerétegezzük, de ügyeljünk rá, hogy 3 cm-nél ne legyen magasabb. A tejszínt a tejjel, a zúzott fokhagymával, egy kevés reszelt szerecsendióval és borssal fűszerezve, enyhén megsózva felforraljuk. A burgonyára öntjük, akkor jó, ha éppen ellepi. Meghintjük a reszelt sajttal, 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és jó fél óra alatt készre sütjük. Ha a vége felé nagyon pirulna a teteje, alufóliával betakargatjuk.
Tegyünk az asztalra egy szép chardonnay-t, és friss, puha kenyeret.
Gombás-húsos rakottas
Hozzávalók: 80 dkg sertés-marha darált hús, 30 dkg gomba, 6 tojás, 2 szép fej vöröshagyma, 1 nagy doboz tejföl, só, bors, olaj
Elkészítés módja: a kolompért sós vízben, hajában megfőzzük, tisztítjuk. Amíg fődögél, a darált húst kevés olajon a finomra vágott hagymával és a vékonyra szeletelt gombával együtt kedvenc lábasunkban megdinszteljük, sózzuk, borsozzuk. A tejfölt felvert tojásainkkal simára keverjük, csipet sóval ízesítjük.
Egy jóképű tepsit kiolajozunk, és belekarikázzuk a főtt krumpli felét. Rásimítjuk a gombás darált húst, és nyakon öntjük a tojásos tejföl felével. Rákarikázzuk a maradék kolompért, lelocsoljuk a többi tejfölös tojással, majd 200 fokos előmelegített sütőnkben jó fél óra alatt készre sütjük.
Tálaljuk kockára vágva, pirospaprikával meghintve, káposztasalátával körítve. Ne feledkezzünk el egy üveg félszáraz vörösborról se.
Hajdúkáposzta
Hozzávalók: 60 dkg füstölt csülök, 80 dkg savanyú káposzta, 10 dkg zsír, 1 nagy fej vöröshagyma, 15 dkg füstölt szalonna, 4 egyforma nagyságú burgonya, őrölt pirospaprika, só
Elkészítés módja: a csülökhúst nagyobb darabokra vágjuk. Kedvenc lábasunkban zsírt hevítünk, aranysárgára pirítjuk benne a finomra vágott vöröshagymát, a tűzről levéve meghintjük pirospaprikával, és vízzel felengedjük. Beletesszük a csülökhúst, és fedő alatt rövid lére pároljuk. Amikor a hús már majdnem puha, hozzáadjuk a savanyú káposztát, és a meghámozott burgonyákat. Lefedjük, és finom puhára főzzük, közben, ha szükséges, az elfőtt vizet pótoljuk.
Tálaljuk forrón, a kettévágott főtt burgonyákkal körítve, kakastaréjjal díszítve. Legyen az asztalon friss, puha kenyér, és egy jó korsó hideg világos sör is.
Karfiolos rakott sertésszelet
Hozzávalók: 80 dkg sertéscomb, 8 vékony szelet füstölt-főtt tarja, 8 szelet sajt, 1 kg karfiol, 6 dl tejföl, 3 tojássárgája, 10 dkg reszelt sajt, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 gerezd fokhagyma, mustár, liszt, zsemlemorzsa, só, őrölt fekete bors, olaj
Elkészítés módja: a húst 8 egyforma szeletre vágjuk, gyengéden kiveregetjük, besózzuk, és fél órát pihenni hagyjuk. Ez idő alatt sem tétlenkedünk, hanem a karfiolt megmossuk, enyhén sós vízben puhára főzzük, lecsepegtetjük, óvatosan rózsáira bontjuk. A hússzeleteket őrölt borssal elkevert lisztbe forgatjuk, forró olajban, mindkét oldalán hirtelen elősütjük, majd félretesszük. Megkeressük kedvenc sütőtálunkat, kivajazzuk, zsemlemorzsával meghintjük, majd megkezdjük az építkezést, a következő módon: a sütőtál aljára lerakunk egy réteg karfiolt, a hússzeleteket vékonyan megkenjük mustárral, rá egy szelet sajtot, majd egy szelet tarját helyezünk, és a karfiol tetejére csinosan egymás mellé lerakjuk. A hússzeleteket és a közüket megrakjuk a maradék karfiollal, megöntözzük a három tojás sárgájával, a reszelt sajttal, a finomra vágott petrezselyemmel, és ízlés szerint sóval és zúzott fokhagymával simára kevert tejföllel. Előmelegített, 200 fokos sütőben pirulásig sütjük, forrón tálaljuk.
Száraz, könnyű vörösbort kínáljunk mellé.
Kínai kel tepsibe lerakva
Hozzávalók: egy szép, minimum 1 kg-os kínai kel, kedvenc ételízesítőnk, jó adag gombapörkölt, 1 nagy pohár tejföl, 2 tojás, 10 dkg reszelt sajt, só, vaj
Elkészítés módja: megkeressük kocsonyafőző fazekunkat, felöntjük vízzel, ételízesítővel fűszerezzük, és a megtisztított kelt benne roppanósra főzzük. Leszűrjük, lecsepegtetjük, és leveleire bontjuk. Kedvenc tepsinket kivajazzuk, gyengéden belefektetjük kelünk felét, majd rásimítjuk gombapörköltünket. Szemérmét eltakarván, befedjük a maradék kellevelekkel, majd, hogy senki sem lásson semmit sem, a két tojással kikevert, enyhén sózott tejföllel bevonjuk. Meghintjük a reszelt sajttal, 200 fokra bedurrantott sütőnkbe toljuk, húsz percig hőkezeljük, majd puha kenyérrel, és egy kellemes rozéval jóízűen elfogyasztjuk.
Káposztán sült hurka
Hozzávalók: 1 kg hordós káposzta, 2 db májas hurka, 2 db véres hurka, 2 db sütni való kolbász, sertészsír
Elkészítés módja: üljünk fel a 9-es buszra, és döcögjünk el vele a piacra. Dobjunk be egy stampedlit a kórusban, és keressük fel kedvenc hentesünket. Némi gusztálás és hümmögés után vételezzük fel a sütnivalókat, majd usgyi a bűbájos savanyúságos nénihez káposztáért, majd a pékhez egy kis toronyi kenyérért. Ha mindezekkel megvagyunk, utazzunk haza.
Konyhánk barátságos melegében zsírozzunk ki egy testhezálló tepsit, öblítsük le a káposztát, és terítsük bele a sütőedénybe. Loccsantsunk rá egy kevés vizet, fektessük rá a disznóságokat, kenjük meg őket leheletnyi zsírral, majd hústűvel defloráljuk pár helyen, nehogy kidurranjanak.
Tapasztalatom szerint helyesen cselekszünk, ha elmormolunk pár varázsigét, mivel az a dög, ha szét akar nyílni, akkor meg is teszi, tehetünk vele bármit.
Izzítsuk be a sütőt, toljuk bele a tepsit, majd háromnegyed óra leforgása alatt süssük készre ételünket.
Forrón halmozzuk tányérra, friss kenyérrel és hideg sörrel tálaljuk, s ha nagyon éhesek vagyunk, akkor nyugodt lélekkel süssünk ki mellé negyedekre vágott burgonyát is.
Márványsajtos tepsis burgonya
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 20 dkg márványsajt, 20 dkg főtt sonka, 4 dl tejföl, 4 kövér gerezd fokhagyma, 1 szép csokor metélőhagyma, vaj, köménymag, őrölt fekete bors, só
Elkészítés módja: egy megfelelő méretű fazékban, némi köménnyel fűszerezett vízben, hajában főtt krumplit készítünk. Amíg fődögél, fogunk egy kézreálló keverőtálat, belemorzsoljuk a sajtot, apróra vágjuk a sonkát, és a zúzott fokhagymával, valamint a tejföllel együtt laza csuklóval kikeverjük. Sózzuk,borsozzuk, és konyhai ollónk segítségével beleaprítjuk a metélőhagyma felét.
Bedurrantunk a sütőbe, és felfűtjük 200 fokra. Kedvenc jénai tepsinket vastagon kivajazzuk, és a langyos, héjától megszabadított krumplit nagyobb darabokban beletördeljük. Enyhén sózzuk, a tetejére simítjuk a maradék vajat, majd a márványsajtos masszát, gyengéden összekeverjük, majd a sütőbe rejtjük. Fél óra alatt szép pirosra sül és már tálalhatjuk is.
A sütőedényben adjuk fel, hintsük meg a maradék metélőhagymával, és adjunk mellé savanyú káposztát, valamint egy szép bikavért.
Paprikás krumpli, ahogy mi szeretjük
Hozzávalók: 1,5 kg burgonya, 35 dkg füstölt kolbász, 15 dkg füstölt szalonna, 2 szép zöldpaprika, 2 paradicsom, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, őrölt pirospaprika, köménymag, só
Elkészítés módja: a megtisztított burgonyát cikkekre vágjuk. Fogunk egy jóképű lábast, kiolvasztjuk benne a kockákra vágott szalonnát, majd megpirítjuk benne a finomra vágott hagymát és a köménymagot. A tűzről levéve meghintjük a pirospaprikával, kevés vízzel felengedjük, elkeverjük. Beletesszük a burgonyát, sózzuk, borsozzuk, a zúzott fokhagymával ízesítjük. Ha a burgonya már félpuhára főtt, hozzáadjuk a karikára vágott zöldpaprikát, paradicsomot és a kolbászt. Fedővel letakarva, gyenge tűzön készre főzzük.
Tálaljuk azon melegében, friss, puha kenyérrel.
Kínáljunk, mellé félszáraz rozét, de aki egy korsó hűvös világos sörre vágyik, hát ő sem követ el szentségtörést.
Megjegyzés: jártam olyan étteremben, ahol ez a fogás hirtelen sütött karajszeletek köreteként szerepelt, azon serpenyősen tálalva…
Pásztortarhonya
Hozzávalók: 50 dkg tarhonya, 15 dkg füstölt szalonna, 25 dkg házikolbász, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 3 közepes méretű burgonya, 2 paradicsom, őrölt pirospaprika, só
Elkészítés módja: előveszünk egy jóképű vágódeszkát, és nekiállunk aprítani. A szalonnát kockákra, a hagymát finomra, a burgonyát kockákra, a kolbászt karikákra, a paradicsomot cikkekre. Nem csipegetünk belőle. Kedvenc lábasunkban kiolvasztjuk a szalonnát, beletesszük a hagymát, és megdinszteljük. Hozzáadjuk a tarhonyát, és folyamatosan kevergetve aranysárgára pirítjuk. Meghintjük pirospaprikával, és felöntjük a tarhonya térfogatának kétszeresét kitevő vízzel. Elkeverjük, sózzuk, beletesszük a zúzott fokhagymát, valamint a burgonyát, a kolbászt, és a paradicsomot. Felforraljuk, megkeverjük, és kislángon készre pároljuk.
Tálaláskor díszítsük zöldpaprikával, paradicsommal, és kínáljunk mellé egy könnyű homoki vörösbort, valamint friss, ropogós kenyeret.
Megjegyzés: nyugodtan készíthetjük bográcsban is, úgy még finomabb.
Pörkölttel töltött gombóc paprikás mártásban
Hozzávalók: 50 dkg sertéslapocka, 1 szép fej vöröshagyma, 4-5 evőkanál lecsó, 1 kg főtt burgonya, 25 dkg liszt, 2dl tejföl, 1 tojás, 1 tojássárgája, őrölt piros paprika, só, olaj
Elkészítés módja: kedvenc lábasunkban a finomra vágott vöröshagymát az olajon megdinszteljük, a tűzről lehúzva meghintjük a pirospaprikával, majd belekeverjük a kis kockákra vágott lapockát. Sózzuk, átforgatjuk, és kevés vízzel felöntve fedő alatt puhára pároljuk. Ha kész, beleöntjük a lecsót, és jól összeforraljuk. Ezek után kihalásszuk belőle a húsdarabkákat, deszkán kézreálló nagykésünkkel összevágjuk, keverőtálba tesszük, és az egész tojással jól kikeverjük.
A lábasban maradt pörköltlevet a tejfölben elkevert evőkanálnyi liszttel behabarjuk, és átforraljuk. Finom szűrőn átszűrjük, és tálalásig melegen tartjuk.
Ha ügyesek vagyunk közben megfőtt a burgonyánk is, leöntjük a levét, megtisztítjuk és áttörjük. Ha kicsit hűlt, okosan ügyesen összedolgozzuk a liszttel, a tojássárgával és a sóval. Előrántjuk a nagyitól örökölt gyúrótáblát, meghintjük liszttel, majd sodrófa hathatós segítségével a kész tésztát kisujjnyi vastagra nyújtjuk, majd 6x6 cm-es négyzeteket szeletelünk belőle. Minden szelet közepére egy-egy evőkanál pörköltet halmozunk, majd négy sarkát összecsippentvén gombóccá formázzuk.
Forrásban levő sós vízbe hajigáljuk a gölődineket, ha már a víz tetején lubickolnak, akkor szűrőkanállal kiszedjük, és jól lecsepegtetjük.
Tálaljuk forrón, mártásával leöntve, tejföllel cirkalmazva, egy könnyű kékfrankossal leöblítve.
Rakott burgonya
Hozzávalók: 1,5 kg burgonya, só, őrölt fekete bors, 2 tojás, 3 dl tejföl, 6 db főtt tojás, 25 dkg lángolt kolbász-vagy jobbféle füstölt lecsókolbász, 15 dkg főtt, füstölt húsos szalonna, vaj, zsemlemorzsa
Elkészítés módja: A burgonyát megmossuk, héjában, enyhén sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, megvárjuk, míg langyosra hűl, meghámozzuk, és fél centiméter vastag karikákra vágjuk. Egy jóképű, közepes méretű (20x30 centis) tűzálló tálat kivajazunk, behintjük a morzsával, a burgonya harmadát belerakjuk. A két tojást a tejföllel simára keverjük, az enyhén sózott, borsozott burgonyára harmadrészét rálocsoljuk.
A főtt tojást, meg a lehéjazott kolbászt karikákra, a szalonnát vékony szeletekre, majd csíkokra vágjuk, mindezeknek a felét egyenletesen a burgonyára terítjük. Újabb réteg burgonya következik, enyhén sózzuk, borsozzuk, a tojásos tejföl harmadával meglocsoljuk. Rátesszük a maradék főtt tojást, kolbászt és szalonnát, majd a maradék burgonyát. Enyhén sózzuk, borsozzuk, tojásos tejföllel megkenjük. Előmelegített sütőben 200 fokon, mintegy húsz perc alatt készre sütjük.
Friss, puha kenyérrel, és soproni kékfrankossal tálaljuk.
Rántott töltött káposzta
Hozzávalók: 8 db töltött káposztabatyu, liszt, tojás, zsemlemorzsa, tejföl, nagy csokor friss kapor, tejföl, olaj
Elkészítés módja: kapjuk elő frigónk rejtekéből a karácsonyról ottmaradt, és feleslegesnek ítélt káposztabatyukat, varázsoljunk rájuk bécsi bundát, majd kedvenc teflonunkban, bő, forró olajban süssük őket aranybarnára.
Ha ennek híján vagyunk, ám készítsünk újakat, a nagyi bevált receptje szerint, és mesmeg az előbbiek szerint járjunk el.
Fogjunk meg egy emberes tejfölt, laza csuklóval keverjünk bele friss, finomra vágott kaprot, és a tányéron illatozó étket vonjuk be vele.
Pincehideg rajnai rizling, kés, villa, és indulhat a lakoma!
Savanyú tüdő, avagy „pejsli”
Hozzávalók: 80 dkg sertéstüdő, 1 sertésszív, 2 db sárgarépa, 2 db fehérrépa, 3 evőkanál olaj, 2 dkg kristálycukor, 6 dkg liszt, 1 fej vöröshagyma, 2 babérlevél, 2 dl tejföl, ecet, őrölt pirospaprika, őrölt fekete bors, só
Elkészítés módja: egy szép, nagy fazékban a tüdőt és a szívet a darabolt zöldségekkel és a babérlevéllel együtt puhára főzzük. Ha kihűlt, leszűrjük, és metéltre vágjuk. Kedvenc lábasunkban barna rántást készítünk: olajban kevés cukrot barnára pirítunk, hozzáadjuk a lisztet és a reszelt hagymát, majd a tűzről levéve a pirospaprikát is. A rántást a tüdő főzőlevével simára keverjük, borssal fűszerezzük, beletesszük a tüdőt és a szívet, no meg a tejfölt, és szépen összeforraljuk. Tálaláskor ízlés szerint ecettel savanyítjuk, zsemlegombóccal körítjük.
Bontsunk fel mellé egy szép vaskeresztesi kékfrankost is.
Sertésborda Székely kedvére
Hozzávalók: 4 db egyenként 20 dkg-os bordaszelet, 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kg savanyú káposzta, 5 dl tejföl, só, őrölt pirospaprika, köménymag, kis csokor kapor, sertészsír, liszt
Elkészítés módja: a bordaszeleteket lisztbe mártjuk, felhevített zsírban elősütjük, lábasba szépen egymás mellé lerakjuk. A visszamaradt zsiradékban megpirítjuk a finomra vágott hagymát, hozzákeverjük a pirospaprikát, az összezúzott és köménnyel finomra vágott fokhagymát, kevés vízzel felöntjük, sózzuk, majd ráöntjük az elősütött bordákra, és fedő alatt félpuhára pároljuk. Ha ez már mind megtörtént, akkor a mosott savanyú káposztát hozzáadjuk, ha úri kedvünk úgy tartja, tehetünk hozzá egy kis zöldpaprikát és piros paradicsomot is, felöntjük egy kis csontlével, és fedő alatt tovább pároljuk. Ha a hús és a káposzta már majdnem puha, kevés liszttel elkevert tejföllel besűrítjük, a vagdalt kaprot hozzátéve összerázogatjuk, majd összeforraljuk.
Tálaláskor a tál aljára helyezzük a bordát, rátesszük a káposztát. Kevés tejföllel, és paprikás zsírral meglocsoljuk.
Szomjúságunkat oltsuk homoki kékfrankossal, vagy egy könnyű rizlinggel, és ne feledkezzünk meg egy-két szelet friss puha kenyérről sem!
Sertésoldalas babos káposztával
Hozzávalók: 80 dkg sertésoldalas, 50 dkg savanyú káposzta, 20 dkg tarkabab, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, 2 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, őrölt pirospaprika, só, olaj
Elkészítés módja: az oldalast tenyérnyi darabokra vágjuk, megsózzuk. Elővesszük kedvenc lábasunkat, belefektetjük az oldalasokat, és betakargatjuk a karikára vágott vöröshagymával, a fokhagymával (őt is felvágjuk), rátesszük a babérlevelet, meghintjük pirospaprikával, és leöntjük olajjal. Befedjük az előző nap beáztatott tarkababbal, majd annyi hideg vizet öntünk rá, hogy ellepje. Lefedve a sütőben addig sütjük, amíg a bab félig megpuhul. Ekkor hozzáadjuk a savanyú káposztát, belekeverjük a tejfölt, és készre pároljuk.
Tálaljuk tejföllel meglocsolva, pirospaprikával hintve, friss, puha kenyérrel. Kínáljunk mellé rajnai rizlinget, de egy korsó világos sör sem szentségtörés.
Sertéstüdő Turai módra
Hozzávalók: 1 kg tüdő, 20 dkg csiperke, 2 paradicsom, 3 zöldpaprika, 2 kövér gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 1 csokor metélőhagyma, szemes bors, babérlevél, 1 dl fehérbor, 1 citrom leve, só,őrölt fekete bors, sertészsír
Elkészítés módja: felbontjuk az olaszrizlinget, és készítünk magunknak egy laza fröccsöt. Keresünk egy szép nagy fazekat, megmossuk a tüdőt, és sóval, szemes borssal, babérlevéllel és fokhagymával ízesített vízben puhára főzzük (az edény tényleg nagy legyen, mivel a tüdő jó gyerek, így hát a mondókának megfelelően viselkedik). Ha megfőtt, kihűtjük és pörkölt méretű kockákra vágjuk. Ha már bent vagyunk az aprításban, ám karikázzuk fel a paprikát, szeljük fel a gombát, kockázzuk a paradicsomot, és a végén aprítsuk finomra a vöröshagymát és a snidlinget.
Vegyük elő kedvenc magasfalú serpenyőnket, olvasszunk benne egy evőkanálnyi zsírt, fonnyasszuk meg rajta a vöröshagymát, majd pároljuk át a gombát, és a zöldpaprikát. Adjuk hozzá a tüdőt, öntsük le fehérborral és citromlével, rotyogtassuk jó össze, majd dobjuk rá a paradicsomot. Pirítsuk egy kicsit, majd sózzuk, borsozzuk, és azon melegében tegyük fel az asztalra.
Szentkirályi kenyér, és torkunk kedve szerint jóképű világos sör vagy nemes olaszrizling illik mellé.
Sólet füstölt lúdmellel
Hozzávalók: 50 dkg füstölt lúdmell, 40 dkg nagy szemű szárazbab, 3 evőkanál gersli (árpagyöngy), 3 nagy fej vöröshagyma, 4 tojás, 2-3 evőkanál liszt, 10 dkg libazsír
Elkészítés módja: előző este a babot beáztatjuk, a vizet egyszer cseréljük rajta. Másnap fogjuk kedvenc lábasunkat, felolvasztjuk benne a libazsírt, és üvegesre pároljuk benne a finomra vágott hagymát. Beletesszük a megmosott, füstölt lúdmell felét, rászórjuk a fele babot, és egy kis liszttel meghintjük. Érkezik a lúdmell másik fele, az alaposan megmosott tojások, majd a tetejére a bab, és az árpagyöngy. Ismét lisztszórás majd felöntjük annyin vízzel, hogy a babot ellepje.
Lefedjük, kis lángon 3 órát főzzük, majd a sütőben, takaréklángon még két órát pároljuk.
Tálaláskor szeljük fel a lúdmellet, a tojásokat tisztítsuk meg, majd cikkekre vágva tegyük a bab tetejére.
Friss kenyérről és kékfrankosról gondoskodjunk!