A pörkölt örök, és elpusztíthatatlan!

Egyszerű és rafinált receptek kezdőknek és haladóknak Dzsafi konyhájáról. A recepteket gyűjtögette, rendezgette, szerkesztgette, főzögette Lovranits Miklós.



Berlini máj

 

Hozzávalók: 80 dkg sertésmáj, 4 nagy fej vöröshagyma, 4 szép alma, 5 dkg vaj, őrölt fehér bors, só, cukor, liszt

 

Elkészítés módja: a májat szép szeletekre vágjuk, a hagymát felkarikázzuk, az almát hámozzuk, magházát kiszúrjuk, és szintén felkarikázzuk. Megkeressük kedvenc teflonserpenyőnket, a vajat felhevítjük benne, beletesszük az almakarikákat, s oldalanként három percig sütjük. Kivesszük, előmelegített tányérra fektetjük, kristálycukorral meghintjük, és melegen tartjuk. A maradék vajban gyorsan megpirítjuk a hagymakarikákat, kivesszük, gyengéden megsózzuk, és az alma mellé tesszük. Májunkat lisztbe forgatjuk, a visszamaradt vajban egy evőkanál olajat habzásig melegítünk, és a májat hirtelen megpirítjuk rajta. Kivesszük, sózzuk, borsozzuk. A maradék zsiradékot egy kis vízzel beforraljuk.

Előmelegített tálra tesszük a májat, ráhalmozzuk az almát és a hagymát, majd egy kis szafttal nyakon öntjük.

Körítsük burgonyapürével, és bontsunk fel mellé egy szép, karakteres cabernet-t.


Borban pácolt máj roston

 

Hozzávalók: 80 dkg sertésmáj, 4 dl fehérbor, 1 duci gerezd fokhagyma, őrölt majoránna

 

Elkészítés módja: keresünk egy testhezálló fedeles tálat, beleöntjük a bort, a zúzott fokhagymával, és a majoránnával ízesítjük, elrejtjük benne a felszeletelt májat, lefedjük, és legalább nyolc órán keresztül a hűtőben érleljük. Ebből is látszik, ha ebédre szeretnénk készíteni ételünket, akkor bizony a tyúkokkal kell kelni, hogy időben készen legyünk…

Keressünk egy bordázott, öntöttvas serpenyőt, ennek hiányában kedvenc teflonunkat, és a lecsepegtetett májszeleteket erős tűzön, hirtelen süssük meg.

Tányéron sózzuk meg, adjunk hozzá mustárt, friss kenyeret, rengeteg salátát, és természetesen egy jóképű kékfrankost a Soproni borvidékről.


Borjúmáj sógor módra

 

Hozzávalók: 60dkg borjúmáj, 5 dkg füstölt szalonna, 5 dkg vaj, 1 fej közepes méretű vöröshagyma, 1,5 dl fehérbor, 1,5 dl húsleves, 1 evőkanál finomliszt, 2 evőkanál tejföl, őrölt fekete bors, só, citromlé

 

Elkészítés módja: májunkat vágjuk szép vékony csíkokra, a szalonnát pedig kicsike kockákra. Varázsoljuk elő kedvenc teflonserpenyőnket, dobjuk bele a vajat, és a szalonnát. Nagy lángon, kevergetve süssük, és ha a szalonna megüvegesedett, adjuk hozzá a finomra vágott vöröshagymát is. Pár perc alatt pirítsuk aranybarnára, majd dobjuk rá a májat is, és továbbra is erős tűzön, mintegy 5 perc alatt pirítsuk meg. Hintsük meg a liszttel, kevergetve pirítsuk át, majd öntsük nyakon a húslevessel, és a tejjel. Fedőt neki, és kis lángon pároljuk puhára.

 Ha elkészült, gazdagítsuk a tejföllel, és adjunk neki egy kis stichet a citromlé segítségével.

Körítsük burgonyapürével, dobjuk fel vajon roppanósra pirított savanykás almakarikákkal, és kínáljunk mellé egy szép kékfrankost.

 

Bőrös dagadó egyben sütve

 

Hozzávalók: 1 kg bőrös dagadó, 30 dkg kolozsvári szalonna, 2 kg burgonya, 3 nagy fej vöröshagyma, 5 dl félszáraz fehérbor, 2 dl tejszín, 2 dkg vaj, őrölt fekete bors, só

 

Elkészítés módja: keresünk egy szép, nagy tepsit. A szalonnáról levágjuk a bőrét, felszeleteljük, és kibéleljük vele sütőedényünket. Hagymánkat felkarikázzuk, és szépen, egyenletesen beborítjuk vele a szalonnaszeleteket. A dagadó bőrét 2 centinként bevagdossuk, és a tepsibe fektetjük. A hámozott burgonyát cikkekre vágjuk, és a hús köré halmozzuk, sózzuk, borsozzuk. A bort és a tejszínt összekeverjük, egyenletesen a tepsibe locsoljuk, és az egészet meghintjük a szétmorzsolt vajjal.

200 fokos sütőbe rejtjük, először addig sütjük, amíg a bőr aranybarnára nem pirul, majd letakarjuk, és készre pároljuk.

Tálaljuk ropogós kenyérrel, céklasalátával, és öblítsük le egy szép traminivel.


Felvidéki zsiványpecsenye

 

Hozzávalók: 4 szép szelet (20-25 dkg/db) csontnélküli sertéstarja, 25 dkg juhtúró, 3 nagyobbacska paradicsom, 20 dkg trappista sajt vékonyra szelve, őrölt fekete bors, mustár, só, olaj

 

Elkészítés módja: húsaikat körbe-körbe bevagdossuk, inas részeit szintén megmetéljük, majd gyengéden megveregetjük. Sózzuk, borsozzuk, mustározzuk, majd kedvenc teflonunkban, hirtelen, nagy lángon mindkét oldalát megsütjük.

Lecsöpögtetjük, szép jénai tepsinkbe, egymás mellé fektetjük. Rámorzsoljuk a túrót, paradicsomkarikákkal lefedjük, majd a sajtszeletekkel betakarjuk. Forró sütőben rápirítjuk a sajtot, majd hagymás burgonya kíséretében azonnal tálaljuk.

Igyunk mellé egy jó kis vaskeresztesi kékfrankost.


Hétvezér tokány

 

Hozzávalók: 60 dkg bélszín, 40 dkg borjúlapocka, 40 dkg sertéslapocka, 10 dkg füstölt csemegeszalonna, 2 szép fej vöröshagyma, 3 zöldpaprika, 2 paradicsom, 5 dl tejföl, 2 evőkanál liszt, őrölt édes-nemes pirospaprika, őrölt fekete bors, só, sertészsír

 

Elkészítés módja: húsainkat szép egyforma kicsi kockákra vágjuk, majd nem összekeverve deszkára rakjuk. Szalonnánkat felaprítjuk, és kedvenc lábasunkban a zsíron félig megpirítjuk. Hozzáadjuk a finomra vágott vöröshagymát, megfonnyasztjuk, a tűzről lehúzva meghintjük a pirospaprikával, vízzel felengedjük, felforraljuk, és hozzáadjuk a marhahúst. Sózzuk, borsozzuk, és ügyesen zsírjára pirítjuk. Ismét öntünk hozzá egy kis vizet, és lefedve félpuhára pároljuk. Ha elérte ezt az állapotot, hozzáadjuk a sertéshúst, ismét egy kis víz, és további párolás, megint csak a sertéslapocka félpuha állapotáig. Ügyeljünk arra, hogy mindig elég lé legyen alatta, valamint a mi kezünk ügyébe is készítsünk oda valami ihatót. Mehet bele a borjú, ha már majdnem jó, adjuk hozzá a kis kockákra vágott paprikát, és paradicsomot. Pároljuk össze, majd habarjuk be a liszttel elkevert tejföllel. Forraljuk össze, ha szükséges, ízesítsünk utána bátran.

Galuskával körítve, bikavérrel öblítve kínáljuk.


Körömpörkölt

 

Hozzávalók: 2 kg sertésköröm, 2 nagy fej vöröshagyma, 2 duci gerezd fokhagyma, őrölt piros paprika, kömény, só, olaj

 

Elkészítés módja: körmeinket alaposan megtisztítjuk, kerítünk egy kellemes fazekat, és benne a körmöket bő sós vízben puhára főzzük. Ez ugyanannyi idő, mintha kocsonyát főznénk, így tehát időben álljunk neki. Ha körmeink megpuhultak, kiemeljük a léből, megvárjuk amíg egy kicsit hűl, majd darabokra vágjuk, és kicsontozzuk.

Ha előre elkészített, darabolt körömpörkölt csomagot vásárolunk, akkor ettől a procedúrától megkíméljük magunkat.

A kétféle hagymát vidoran finomra aprítjuk, szép lábasunkban az olajon megdinszteljük, a tűzről levéve hozzáadjuk a pirospaprikát, elkeverjük, majd beletesszük a darabolt, főtt körmöt. Megint keverintünk rajta egyet, majd felöntjük a köröm főzőlevével, meghintjük köménnyel, megsózzuk, és aki csípősen szereti, most a kedvenc mérgével tüzesítheti. Bő negyed óra alatt összerotyogtatjuk, lényeg az, hogy jó sűrű leve legyen.

Tálaljuk forrón, sós vízben főtt burgonyával, puha kenyérrel, egy kis pikáns vegyes vágottal (csalamádé).

Ital? Fehérbor, vörösbor, mindegyik a szárazabb, keményebb fajtából, de remekül megfér egy-két korsó sörrel is!

 

Máj vajas mártásban

 

Hozzávalók: 80 dkg sertésmáj, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 dl száraz fehér bor, fél liter tej, 4 gerezd fokhagyma, 10 dkg vaj, liszt, só, bors

 

Elkészítés módja:  a májat felszeleteljük,  tálba tesszük, a zúzott fokhagymával összeforgatjuk,  a tejjel felöntjük, lefedjük, és egy éjszakára hűtőbe rejtjük. Másnap a hagymát finomra vágjuk, vagy lereszeljük, kicsi serpenyőnkben egy kis vajat felhevítünk, rajta a hagymát megpároljuk, felöntjük a borral, megborsozzuk, és beforraljuk. Elővesszük kedvenc nagy teflonunkat, a megmaradt vaj nagyobbik részét világosbarnára pirítjuk, és benne a lecsepegtetett, lisztbe forgatott májszeleteket hirtelen átsütjük. Előmelegített tálra szedjük, sózzuk, borsozzuk. A boros mártást ráöntjük a visszamaradt zsiradékra, belemorzsáljuk a maradék vajat, és mérsékelt tűzön habverővel krémesre keverjük.

Bevonjuk vele a májszeleteket, petrezselymes burgonyával körítjük, kékfrankossal kínáljuk.


Ördögi rostélyos

 

Hozzávalók: 4 gyönyörű, egyenként 25 dkg-os csontos hátszínszelet, 3 evőkanál mustár, 2 kiskanál Erős Pista, 0,5 dl házi pálinka, 5 dl ördögmártás, só, olaj

 

Elkészítés módja: marhánkat gyengéden megveregetjük, és acélosan bedörzsöljük a mustár és az Erős Pista keverékével. Előkeressük kedvenc pácoló edényünket, belegyömöszöljük a Riskát, és olajba fojtjuk. Jó szorosan lezárjuk, lábcédula nem kell, és három napig a hűtőben rejtegetjük. Néha forgassuk meg, nehogy már jól érezze magát az a marha.

Sütéskor, kedvenc teflonunkban, lecsepegtetés nélkül, gusztusunk szerint megsütjük (kannibál, félkannibál, hittérítő), közben megsózzuk. Nyakon öntjük a langyos pálinkával, felgyújtjuk, és közben ügyesen rázogatva sütjük, míg lángjaink elhamvadnak. Most kerüljön rá az ördögmártás, forrósítsuk össze és már tálalhatjuk is.

Körítsük burgonyakrokettel, és öblítsük le egy jóképű vaskeresztesi kékfrankossal.


Pirított sertésmáj laskagombával

 

Hozzávalók: 30 dkg laskagomba, 80 dkg sertésmáj, 1 nagy fej vöröshagyma, őrölt fekete bors, só

 

Elkészítés módja:  a laskagombát cikkekre vágjuk, és enyhén sós vízben negyedórát előfőzzük. Ha ezzel megvagyunk, leszűrjük, és lecsepegtetjük. Megkeressük gyönyörű teflonserpenyőnket, öntünk bele egy kis olajat, felizzítjuk, és megpároljuk rajta a finomra vágott vöröshagymát. Hozzádobjuk a gombát,  erős tűzön átforgatjuk, majd kiegészítjük a közben ügyesen csíkokra vágott májjal. Borsozzuk, és készre pirítjuk.

Tálaljuk puha kenyérrel, adjunk mellé jóféle káposztával töltött paprikát, valamint egy kis karcos házi vöröset.


Rántott, pácolt oldalas

 

Hozzávalók: 1 kg sertésoldalas, 2 evőkanál szójaszósz, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 tojás, liszt, zsemlemorzsa, őrölt fekete bors, só, olaj

 

Elkészítés módja: az oldalast felszeleteljük, a szójaszósszal bedörzsöljük. A vöröshagymát lereszeljük, a fokhagymát összezúzzuk, és beleforgatjuk a hússzeleteket. Egy kedves kis zárható tálba tesszük, és egy napig a hűtőben felejtjük. Közben azért együnk valamit. Másnap a lisztet a sóval és a borssal összekeverjük. A húsról leöntött páclevet a tojásokkal felverjük, s ezek után már teljesen hagyományos módon bundázzuk. Kedvenc teflonunkban olajat hevítünk, és a szeleteket szép aranyszínűre sütjük.

Tálaljuk burgonyapürével, káposztasalátával, és egy szép zöldveltelinivel.


Resztelt marhamáj

 

Hozzávalók: 80 dkg marhamáj, 3 dl tejföl, 3 nagy fej vöröshagyma, 5 dkg vaj, 3 dl húsleves, liszt,  só, őrölt fekete bors, őrölt köménymag, majoránna, olaj

 

Elkészítés módja: a májat centis csíkokra vágjuk, egy kedves edénykébe tesszük, és összekeverjük a tejföllel. Hagymánkat felkockázzuk, egy magas falú serpenyőben felhevítjük a vajat, benne a hagymát megdinszteljük, meghintjük egy teáskanál liszttel, összepirítjuk, majd felöntjük a húslevessel, és mártássá főzzük. Melegen tartjuk. Ezután egy másik serpenyőben a lecsöpögtetett, lisztbe forgatott májat forró olajon hirtelen megpirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, a tűzről levéve ráöntjük a mártást, egy kis ideig állni hagyjuk. Ízesítjük, petrezselymes, sós burgonyával körítjük, és már tálalhatjuk is. Illik mellé az almakompót, no meg egy könnyű homoki vörösbor.



Sajtos brokkolival púpozott rostélyos

 

Hozzávalók: 80 dkg rostélyos, egy szép, kb. 1,5 kg-os brokkoli, 10-15 dkg vékonyra szelt óvári sajt, 15 dkg szárazkolbász, őrölt fekete bors, só, zsírpapír, olaj

 

Elkészítés módja: fogjuk azt a marhát, megszabadítjuk a felesleges zsiradéktól, és ujjnyi szeletekre daraboljuk. Borsozzuk, és szeletenként vékonyan olajozott zsírpapírba göngyöljük, fedeles edénybe tesszük, és bent felejtjük a hűtőben három napig. Addig főzzünk valami mást.

Ha már elszántuk magunkat szakácsművészetünk csillogtatására, úgy csomagoljuk ki húsainkat, a brokkolit szedjük rózsáira, és enyhén sós vízben főzzük roppanósra. Közben a marhát veregessük meg, széleit vagdossuk be, sózzuk,  és kedvenc teflonserpenyőnkben süssük meg, de csak félig.

Keressünk egy szép jénai tepsit, gyengéden fektessük bele a hússzeleteket, púpozzunk rá brokkolit, hintsük meg apróra vágott szárazkolbásszal, és szemérmesen takarjuk be vékonyra szelt óvári sajttal. Ha maradt még kolbi, használjuk el díszítésre.

Jó forró sütőben olvasszuk rá a sajtot, szedőlapáttal emeljük ki a szeleteket, és pirított burgonya kíséretében tegyük fel az asztalra. Egy jó kis cabernet sauvignont ajánlok mellé.



Sertéscomb tárkonyos mártásban, hagymás burgonyával

 

Hozzávalók: 1 kg levesben főtt sertéscomb, 1,5 kg burgonya, 1 nagy fej vöröshagyma, őrölt piros paprika, őrölt fekete bors, só, olaj

A mártáshoz: 1 kisebb fej vöröshagyma, 5 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 2,5 dl húsleves (amiben a combot főztük, leszűrve), 2 dl főzőtejszín, tárkony, tárkonyecet, cukor

 

Elkészítés módja: kezdjük a kolompérral. Hámozzuk meg, kockázzuk fel, és enyhén sós vízben főzzük puhára, majd szűrjük le. Krumplifőzés közben szakítsunk egy kis időt a mártásra is, vagyis: reszeljük le a vöröshagymát, kedvenc ki piros lábaskánkban olvasszuk meg a vajat, és futtassuk meg rajta a lisztet. Dobjuk rá a tárkonyt és a hagymát, keverjük el gyorsan, majd öntsük fel a húslevessel, és a tejszínnel. Kevergetve forraljuk, amíg mártássá nem sűrűsödik, és a végén állítsuk be az ízét egy kis tárkonyecettel, no meg a cukorral.

 Álljunk most neki a húsnak. Szeljük fel rostjaira merőlegesen, ha roppant ügyesek vagyunk ki is jön belőle vagy tizenkettő szelet. Keressük meg kedvenc teflonserpenyőnket, és az enyhén sózott, borsozott hússzeleteket pirítsuk meg benne egy kis forró olaj segítségét igénybe véve, majd lecsöpögtetve tegyük tányérra, és tartsuk melegen.

 A visszamaradt zsiradékba dobjuk bele a nagy fej finomra vágott vöröshagymát, egy kicsit pirítsuk, majd hintsük meg a pirospaprikával, és adjuk hozzá a burgonyát. Rázogatva süssük pár percig, közben sózzuk, borsozzuk.

Ha ez is megvan, már tálalhatunk is. Tegyünk minden tányérra két szelet húst, körítsük a burgonyával, és vonjuk be a mártással.

Egy szép traminit feltétlenül bontsunk ki mellé.


Sertésvese udvarmester módra

 

Hozzávalók: 6 sertésvese, 10 dkg tárkonyos fűszervaj, őrölt fekete bors, só, olaj

 

Elkészítés módja: veséinket lapjában kettévágjuk, és a fehér faggyús részt ügyesen kiemeljük belőle. Leforrázzuk, és hideg vízben jó negyed óráig áztatjuk (közben a vizet cserélgessük). Lemossuk, megszárítjuk, sózzuk, borsozzuk, és kedvenc teflonunkban hirtelen megsütjük.

A tetejére tegyünk fűszervajszeletkéket, és rizstalapzatra helyezve azonnal adjuk fel az asztalra, mivel gyorsan kiszárad!

Bontsunk fel mellé egy szép boglári kékfrankost.


Szalonnás sertésmáj

 

Hozzávalók: 50 dkg sertésmáj, 25 dkg füstölt húsos szalonna, 5 dkg sertészsír, 1 fej vöröshagyma, 1 db paradicsom, 2 db zöldpaprika, 15 dkg erdei gomba, só, őrölt fekete bors, zsemlemorzsa

 

Elkészítés módja: a szalonnát apró kockákra vágjuk, kiolvasztjuk a zsírját. Rátesszük a finomra vágott vöröshagymát, megfonnyasztjuk, következik a paradicsom, a zöldpaprika és a gomba. Sózzuk, borsozzuk, készre pároljuk. A felszeletelt májat meghintjük őrölt fekete borssal, morzsába mártjuk, és kedvenc teflonserpenyőnkben zsíron mindkét oldalát rózsaszínűre sütjük.

Tálaláskor a májszeletekre halmozzuk a ragut, sós burgonyával körítjük, kakastaréjjal díszítjük.

Kínáljunk mellé házi savanyúságot, és öblítsük le jóféle kékfrankossal ezt a tartalmas vasi ételt.


Szalonnával töltött vese bundázva

 

Hozzávalók: 4 sertésvese, 5 dkg füstölt szalonna, majoránna, őrölt fekete bors, só, liszt, tojás, zsemlemorzsa, olaj

 

Elkészítés módja: veséinket oldalt háromnegyed részéig felnyitjuk, és éles késsel kiemeljük belőle a fehér, faggyús részt. Megmossuk, leforrázzuk, és hideg vízben bő negyed óráig áztatjuk. Ezek után mindegyikben elrejtünk egy szelet szalonnát, megfűszerezzük, és a jól bejáratott módszer szerint panírozzuk. Megkeressük kedvenc teflonunkat, és bő, forró olajban aranybarnára sütjük vesécskéinket.

Körítsük hasábburgonyával, savanyúsággal, és bontsunk fel mellé egy jóképű vaskeresztesi kékfrankost.


Sváb húspogácsa

 

Hozzávalók: 80 dkg darált hús, 2 nagy fej vöröshagyma, 2 dl tejszín, 3 dl tejföl, 5 dkg vaj, 1 csokor petrezselyemzöld, 8 evőkanál zsemlemorzsa, 1 evőkanál liszt, őrölt piros paprika, őrölt fehér bors, só

 

Elkészítés módja: elővesszük kedvenc keverőtálunkat, beletesszük a darált húst, és jól összekeverjük a tejszínnel, a reszelt vöröshagymával, a zsemlemorzsával,  és a finomra vágott petrezselyem felével. Sózzuk, borsozzuk, és pogácsákat formázunk belőle. Kedvenc teflonserpenyőnkben a vajat felhevítjük, és rajta a pogácsákat aranybarnára sütjük, majd kivesszük. A visszamaradt zsiradékból világos rántást készítünk, felöntjük a tejföllel, sózzuk, borsozzuk, paprikázzuk, majd jól összeforraljuk. Visszatesszük bele a húspogácsákat, és fedő alatt még egy kicsit pároljuk.

Tálaljuk sós burgonyával, vegyes salátával, és egy szép rajnai rizlinggel.

 

Szatmári lacipecsenye

 

Hozzávalók: 80 dkg sertéstarja, 3 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 2 dl vörösbor, köménymag, őrölt pirospaprika, őrölt fekete bors, só, olaj

 

Elkészítés módja: a hagymát felkarikázzuk. Elővesszük kedvenc tepsinket, olajat öntünk bele, majd beletesszük a hagymakarikákat, és az előmelegített sütőbe toljuk. A tarját felszeleteljük, kiveregetjük, sózzuk, és az üvegesre pirult hagymára tesszük. Meghintjük köménymaggal, pirospaprikával és borssal. Amikor húsunk félidőben jár, rákarikázzuk a fokhagymát, felöntjük a vörösborral, és készre pároljuk.

Tálaljuk párolt vöröskáposztával, és bontsunk ki mellé egy szép cabernet sauvignont.


Szűzérmék Esterházy módra

 

Hozzávalók: 60 dkg sertésszűz, 2 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 2 evőkanál kristálycukor, 5 dkg vaj, babérlevél, 2 kiskanál mustár, 1 evőkanál liszt, 1 dl tejföl, 1 dl tejszín, 3 kiskanál kapribogyó, fél citrom leve,  őrölt fehér bors, só

 

Elkészítés módja: gyökereinket megtisztítjuk, négyszögletes reszelőnk durva fokán lereszeljük. Elővesszük széles, magas peremű teflonserpenyőnket, benne a cukrot világosbarnára karamellizáljuk, majd a kétféle répát rádobjuk, a babérlevéllel fűszerezzük, és kis lángon, fedő alatt puhára pároljuk, közben csak annyi vizet öntünk alá, hogy le ne égjen. Közben a szüzet hártyájától megszabadítjuk, felérmézzük, a párolódó répára dobjuk, és kifehéredésig sütjük. Ezek után a mustárral ízesítjük, felöntjük körülbelül másfél deci vízzel. A tejszínt és a tejfölt a liszttel szálas habverőnk hathatós segítségével simára keverjük, zöldséges szüzünket ezzel behabarjuk. Akkor lesz tökéletes, ha a leve mártás sűrűségű lesz, ha nem ilyen állagú, hígítsuk fel egy kevés vízzel. Végezetül a citromlével és a kapribogyóval kellemesen pikánsra ízesítjük.

Tálaláskor a tányér egyik oldalára tegyük a hússzeleteket, vonjuk be a mártásával, és fészekformára tekert, roppanósra főzött spagettivel körítsük. Ital? Tokaji furmint alá ne adjuk.


Szűzérmék paprikás mártásban

 

Hozzávalók: 80 dkg szűzpecsenye, 5 dl tejszín, 50 dkg gomba, 5 dkg vaj, 1 kis konzerv paradicsompüré, őrölt piros paprika, őrölt fekete bors, só

 

Elkészítés módja:  a tejszínt kedvenc kislábasunkba öntjük, a pirospaprikával ízesítjük, és beforraljuk. A gombát folyó víz alatt leöblítjük, talpa végét levágjuk, majd vastag szeletekre vágjuk. Elővesszük gyönyörű jénai sütőtálunkat, kivajazzuk, és a gombát egyenletesen elterítjük benne. Sózzuk, borsozzuk. Szüzünket hártyátlanítjuk, felérmézzük, és a gombára fektetjük. A paprikás tejszínt elkeverjük a paradicsompürével, sózzuk, borsozzuk, majd bevonjuk vele a hússzeleteket. 200 fokos, előmelegített sütőben húsz perc alatt készre sütjük.

Forrón tálaljuk, petrezselymes rizzsel körítjük, és egy laza homoki kékfrankossal leöblítjük.


Szűzpecsenye fehérboros mártással

 

Hozzávalók: 80 dkg szűzpecsenye, 5 dkg vaj, 1 húsleveskocka, 1,5 dl száraz fehérbor, 2 dl tejszín, liszt, só, bors

 

Elkészítés módja: szüzünket hártyátlanítjuk, felérmézzük. Sózzuk, borsozzuk, és a lisztbe forgatjuk. Kedvenc teflonunkban vajat hevítünk, rajta a hússzeleteket mindkét oldalukon megpirítjuk, és előmelegített tányérra szedjük. A leveskockából másfél dl vízzel húskivonatot főzünk, beleöntjük a serpenyőbe, ráöntjük a bort, a tejszínt, és a hússzeletek alatt a tányéron összegyűlt szaftot is. Kevergetve sűrű mártássá főzzük. Visszatesszük bele a húst, összeforraljuk, majd fedő alatt pár percig álli hagyjuk, és már tálalhatjuk is.

Körítsük rizibizivel, és ha már azt a szép olaszrizlinget felbontottuk…


Szűzpecsenye zöldborsóval körítve

 

Hozzávalók: 80 dkg szűzpecsenye, 50 dkg friss zöldborsó, 5 dkg vaj, őrölt fekete bors, kristálycukor, só, 1 csokor petrezselyemzöld, olaj

 

Elkészítés módja: szüzünket hártyájától megszabadítjuk, és ujjnyi vastagon felérmézzük. Gyengéden megveregetjük, széleit finoman bevagdossuk. Keverőtálba tesszük, sózzuk, borsozzuk, leheletnyi cukorral meghintjük, lazán átforgatjuk, hogy a fűszer egyenletesen betakarja. Legszebb teflonunkban olajat hevítünk, rajta a szűzérméket hirtelen átsütjük, kiszedjük, lecsepegtetjük, és félretesszük. A vajat beledobjuk a visszamaradt zsiradékba, és ahogyan felolvadt, a borsót beleöntjük. Sózzuk, lefedve kis lángon a saját levében puhára pároljuk. Ha szükséges, egy kis vizet önthetünk alá, nehogy leégjen. Végezetül a felaprított petrezselyemmel fűszerezzük, beletesszük az elősütött húsokat, és összeforrósítjuk.

Körítsük párolt rizzsel, és bontsunk fel mellé egy szép kéknyelűt.


Tejfölben pácolt karaj

 

Hozzávalók: 8 szelet csontos karaj, 5 dl tejföl, 10 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál frissen facsart citromlé, 1 teáskanál cukor, őrölt fekete bors, só

 

Elkészítés módja: a karajszeleteket gyengéden megveregetjük. Keresünk egy zárható fedelű edényt, a tejfölt beleöntjük, és elrejtjük benne a hússzeleteket. Bedugjuk a hűtő legtávolabbi zugába, és egy napig ottfelejtjük. Mivel ez eléggé hosszú idő, nyugodtan főzzünk valamit. Másnap rejtekéből elővesszük, letörölgetjük, és kedvenc teflonunkban a forró vajon oldalanként 3 perc alatt megsütjük. Előmelegített tálon lefedve melegen tartjuk. A pecsenyeléhez keverjük a lisztet, rövid ideig habzani hagyjuk. Folyamatos keverés közben hozzáadjuk a pácoláshoz használt tejfölt, mintegy tíz perc alatt mártássá főzzük. Ízesítjük a citromlével, cukorral, sóval, borssal.

Tálaljuk étkünket előmelegített tányéron, sós burgonyával körítve, mártásával nyakon öntve.

Egy szép traminit is bontsunk fel hozzá.


Tésztában sült csülök

 

Hozzávalók: egy szép nagy hátsó csülök, 60 dkg liszt, 3,5 dkg élesztő, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 dl langyos víz, só

 

Elkészítés módja: fogjuk a csülkünket, besózzuk, a fokhagymával bedörzsöljük, tepsibe tesszük, olajat és egy kis vizet teszünk alá, és szépen megsütjük. Közben előveszünk egy jóképű zománcos vájdlingot, beletesszük a langyos lisztet, élesztővel, langyos vízzel, és egy teáskanál sóval elkeverjük, majd lefedve fél órát kelesztjük. Ezek után addig dagasztjuk a tésztát, míg az edény falától el nem válik, ekkor meghintjük liszttel, és letakarva langyos helyen egy óráig kelesztjük.

Ha tésztánk megkelt, kinyújtjuk, a közepére tesszük a kicsontozott csülköt. Beburkoljuk a tésztával, és forró sütőben egy óra alatt szép pirosra sütjük.

Tálaljuk melegen, felszeletelve, rengeteg jéghideg világos sör kíséretében.


Tormával töltött marhafelsál

 

Hozzávalók: 80 dkg marhafelsál egészben, 1nagy fej vöröshagyma, 3 dl száraz fehérbor, 6 evőkanál reszelt asztali torma, 3 kiskanál porcukor, 4 evőkanál tejföl, 4 evőkanál zsemlemorzsa, őrölt fehér bors, só, olaj


Elkészítés módja: marhánkat sózzuk, borsozzuk, és egy megfelelő méretű edényben az olajon körös-körül fehéredésig sütjük. A felkarikázott hagymát köréje hajigáljuk, kicsit megfuttatjuk. Ha már kirohangálta magát, leöntjük a borral, fedő alá rejtjük, és kicsi lángon jó másfél óra alatt puhára pároljuk. Ha szüksége van közben egy kis vízre, ám adjunk neki.

Közben igyunk egy laza fröccsöt, és készítsük el a tölteléket. Kedves kis tálkánkban keverjük össze a tormát, a porcukrot, a tejfölt, és a zsemlemorzsát. Gyengéden sózzuk meg. Ha húsunk megpuhult, szúrjuk fel, és töltsük meg a tormakrémmel. Zárjuk le a végeket, és hagyjuk még a saját levében párolódni egy bő negyedórát.

Tálaljuk felszeletelve, burgonyapürével, valamint párolt zöldségekkel körítve. Cabernet sauvignon illik hozzá.


Töltött flekken

 

Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, 20 dkg sertésmáj, 1 fej vöröshagyma, olaj, őrölt pirospaprika, mustár, őrölt fekete bors, só, liszt

 

Elkészítés módja: a szeletekre vágott tarját jól kiveregetjük. Megkenjük a mustárral, sózzuk, borsozzuk. Mindegyik hússzelet egyik felére teszünk egy szép, vékony szelet sertésmájat, rá karikára vágott vöröshagymát, és hogy ne szégyenkezzenek, betakarjuk őket a hús másik felével. Hústűvel rögzítjük, és paprikás lisztben megforgatjuk. Elővesszük kedvenc teflonserpenyőnket, és kevés forró olajban pirosra sütjük a szeleteket.

Tálaljuk pirított burgonyával, házi ecetes almapaprikával, és bontsunk fel hozzá egy szép soproni cabernet sauvignont.


Vadas húsgombóc makarónival

 

Hozzávalók: 50 dkg darált marhahús, 40 dkg vegyes leveszöldség, 2 közepes fej vöröshagyma, 2 duci gerezd fokhagyma, 1 tojás, 1 evőkanál mustár, 1 evőkanál cukor, 1 kiskanál paradicsompüré, 2 dl félszáraz fehérbor, 2 dl tejföl, 2 evőkanál citromlé, 2 evőkanál étkezési keményítő, babérlevél, kakukkfű, őrölt fekete bors, só, olaj

 

Elkészítés módja: fogjuk a zöldségeket, valamint a hagymákat, és szépen megtisztítjuk, majd felaprózzuk, a fokhagymát összezúzzuk. Keresünk egy kellemes keverőtálat, beletesszük a darált húst, hozzáadjuk az egyik vöröshagymát, az áttört fokhagymát, a tojást,és a mustárt. Ügyesen összedolgozzuk, és megpróbálunk 12 egyforma gombócot formázni belőle.

Ha ezzel megvagyunk, elővesszük kedvenc magasított oldalú, fedővel ellátott serpenyőnket, olajat hevítünk benne, cukrot karamellizálunk, hozzáadjuk a paradicsompürét, a zöldségeket, a maradék hagymát, a babérlevelet, a kakukkfüvet, egy kis sót, borsot, és kevergetve barnára pirítjuk. Gyorsan felöntjük 3 dl vízzel, beletesszük a húsgombócokat, fedő alá rejtjük és lassú tűzön puhára pároljuk.

Ha kész, kivesszük gombóckáinkat, kidobjuk a babérlevelet, botmixert ragadunk, és a főtt zöldségeket péppé zúzzuk. Felöntjük a borral, citromlével savanyítjuk, a tejfölben simára kevert keményítővel sűrítjük, jól összeforraljuk. Ha már mártás sűrűségű, visszatesszük a gombócokat, és átforrósítjuk.

Tálaljuk friss petrezselyemzölddel meghintve, roppanósra főzött makarónival körítve, és hát ne feledkezzünk el egy üveg 16 fokra behűtött könnyű homoki vörösborról sem.


Vasi pecsenye

 

Hozzávalók: nyolc szép szelet sertéskaraj, 5 dl tej, 5 duci gerezd fokhagyma, 2 tojás, liszt, őrölt piros paprika, őrölt fekete bors, só, olaj

 

Elkészítés módja: karajszeleteinket gyengéden kiveregetjük, majd megsózzuk. A tejet beleöntjük, elkeverjük benne a zúzott fokhagymát, és belefullasztjuk húsainkat. Egy röpke órára hűtőbe rejtjük. A lisztet összekeverjük az őrölt piros paprikával, a két tojást felverjük, sózzuk, borsozzuk. A hússzeleteket lecsepegtetjük, megforgatjuk a paprikás lisztben, majd a tojásban, és megint a lisztben. Kedvenc teflonserpenyőnkben olajat hevítünk, benne a húst pár perc alatt kisütjük.

Tálaljuk azon frissiben, sült burgonyával és idénysalátával, valamint egy szép rajnai rizlinggel.

 

 Vörösboros gombóc

 

Hozzávalók: 50 dkg darált marhahús, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 száraz zsemle, 1 tojás, 2 dl vörösbor (merlot), 1,5 dl paradicsompüré, 4 gerezd fokhagyma, bazsalikom, rozmaring, só, bors, kevés tej, liszt, olaj, 1 dl víz

 

Elkészítés módja: a tejbe áztatott zsemlét kicsavarjuk, és a hússal jól összegyúrjuk. Hozzáadjuk a felvert tojást, sózzuk, borsozzuk, még egyszer átgyúrjuk, és kedves, közepes méretű gombócokat készítünk belőle. Lisztben meghempergetjük, elővesszük kedvenc magas oldalú teflonserpenyőnket, és olajban kisütjük benne a gombócokat. A visszamaradt zsiradékban megpirítjuk a vékony szeletekre vágott vöröshagymát, rátesszük a gombócokat, és felengedjük a bor, paradicsompüré, víz, összetört fokhagyma keverékével. Érkezik a bazsalikom és a rozmaring, majd a fedő, és még egy órányi főzés, és már ehetünk is!

Tálaljuk spagettivel, és ha azt a jó merlotot nem kortyolgattuk el főzés közben, kínáljuk mellé bátran.


Zöldborsos szelet

 

Hozzávalók: 4 szép szelet rostélyos (20-25 dkg-os), 5 dkg vaj, 5 cl jóféle brandy, 2 evőkanál sós lében eltett zöldbors, 2 dl tejszín, kakukkfű, őrölt fekete bors, só

A páchoz: 1 kis fej vöröshagyma, 2 kellemes gerezd fokhagyma, ½ citrom, 1 kiskanál mustár, 1 kiskanál paradicsompüré, 3 evőkanál olaj, őrölt rozmaring, tárkony, őrölt fekete bors, só

 

Elkészítés módja: páclevet kotyvasztunk, az alábbiak szerint: a vöröshagymát finomra vágjuk,  a fokhagymát lezúzzuk, és kedvenc pácoló tálunkba hintjük. Belereszeljük a citrom héját, hozzáadjuk a levét, majd a mustárt, paradicsompürét, és a fűszereket. Beleforgatjuk marhánkat, lefedjük, és másnapig rejtegetjük a hűtőben.

A tökéletes álcázás érdekében vigyük el a családot a közeli gyorsbüfébe valami junk foodra, így legalább holnap markánsan kidomborodik majd a különbség…

És elérkezett az ebédidő, kapjuk elő ünnepi teflonunkat, hevítsük fel benne a vajat, és a pácától megszabadított hússzeleteket oldalanként 3 percig süssük rajta. Ha ez kész, merőkanálban forrósítsuk fel a brandyt, majd gyújtsuk meg, és öntsük a húsra. Ha tüzünk kialudt, emeljük ki a szeleteket, majd előmelegített tálon, alufóliába bagyulálva óvjuk a kihűléstől.

Dobjuk a serpenyőbe a kakukkfüvet, és a leszűrt zöld borsot, hirtelen pirítsuk egy kicsit, majd öntsük nyakon a tejszínnel, sózzuk, borsozzuk, és forraljuk össze.

Tálaláskor a hús mártásával bevonva kerüljön az asztalra, kísérje burgonyakrokett, valamint egy aranyérmes bikavér.


Zsiványpecsenye paprikás mártásban

 

Hozzávalók: 60 dkg sertésszűz, 15 dkg füstölt szalonna, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 dl erőleves, 2 dl vörösbor, őrölt fekete bors, őrölt piros paprika, só, liszt, olaj

 

Elkészítés módja: szüzünket felérmézzük, gyengéden megveregetjük, sózzuk, borsozzuk. A szalonnát felcsíkozzuk. Szeleteinket feltekerjük, majd pár szalonnacsíkkal összetűzzük. Előveszünk egy testhezálló serpenyőt, olajat hevítünk benne, hirtelen elősütjük a tekercseket, nyakon öntjük a vörösborral, és fedő alatt puhára pároljuk. Közben sem tétlenkedünk, hanem egy kis lábaskában világos rántást készítünk. Beletesszük a reszelt vöröshagymát, elkeverjük a paprikával, majd felöntjük az erőlevessel. Simára főzzük. A készre párolt tekercseket kivesszük, és a visszamaradt párolólevet felöntjük a paprikás mártással, és jól összeforraljuk. Visszatesszük bele a roládokat, még egyszer átforraljuk, és már tálalhatjuk is.

Körítsük házi tarhonyával, adjunk mellé friss kenyeret, és egy jóképű merlot-ot.










Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 16
Heti: 57
Havi: 295
Össz.: 251 213

Látogatottság növelés
Oldal: disznóságok, marhaságok II.
A pörkölt örök, és elpusztíthatatlan! - © 2008 - 2024 - miksa.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »